Miért velem?
✔ Több mint 20 év pedagógusi tapasztalat – biztos, érthető, szép beszéd.
✔ Kétnyelvű szertartások – magyarul és angolul, akár vegyes násznép előtt.
✔ Színpadi rutin – dj, konferáló és színészi tapasztalat, stresszhelyzetekben is nyugalom.
✔ Személyre szabott forgatókönyv – a ceremónia rólatok szól, nem sablonokról.
Akik már rám bízták a nagy napjukat
Néhány visszajelzés azoktól a pároktól, akik rám bízták az esküvőjük napját:
Robival tavaly a barátaink esküvőjén találkoztunk. Akkor már javában töprengtünk a saját esküvőnk részletein és látva őt élesben, úgy döntöttük, hogy mindenképp őt szeretnénk a mi nagy napunkon is szertartásvezetőnek és ceremóniamesternek.
Az elmúlt 3 évben több, mint 10 esküvőn jártunk és összevetve a különböző szertartásokat, amit ő tud nyújtani az kiemelkedő és különleges.
Az esküvő előtt többször konzultáltunk, mindig volt számunkra jó ötlete, tanácsa, közben pedig maximálisan teret engedett a saját elképzelésinknek is. Külön ki szeretném emelni, hogy a komplex életvitelünkből adódó megcsúszások miatt volt olyan alkalom, hogy késő estébe nyúlóan hallgatta és jegyzetelte a gondolatainkat, vágyainkat. Ez nagyon sokat jelentett nekünk.
Összességében úgy érezzük, hogy rengeteget tett hozzá ahhoz, hogy igazán úgy éljük meg életünk egyik legfontosabb napját, ahogy elképzeltük. Nagyon köszönjük Robi, igazi élmény volt veled a közös munka.
Adri & Zola
Kedves Robi!
Köszönjük szépen, hogy mellettünk voltál a Nagy napon és tudhattuk, hogy alakuljon bárhogy az időjárás vagy jöjjön egy váratlan helyzet rád számíthatunk. Igazán színessé tetted a napot, legyen szó megható pillanatokról vagy igazán jó poénokról.
Köszönjük, hogy remekül összetartottad a csapatot, egyeztettél a fotóssal, videóssal, zenekarral, pincérekkel.
Jó szívvel ajánlunk mindenkinek, aki profi és humoros ceremóniamestert keres.
Mesi és Laci
Izgatottan vártuk Robival az első konzultációt, amire már felkészülten, konkrét kérdésekkel és házi feladattal érkezett. Szuper ötleteket adott az esküvőhöz és segített kialakítani a forgatókönyvet is. Kedves, vidám személyiségének köszönhetően gyorsan feloldódtunk.
A nagy napon ceremóniamesterként profin irányította az eseményeket, nekünk tényleg csak meg kellett élnünk a napot, hiszen ő mindent kézben tartott.
A szertartás is csodálatosra sikerült, teljesen személyreszabottan, tényleg a mi történetünket mesélte el. Az egyik percben a meghatódottságtól könnybe lábadt szemeinket törölgettük, a következő pillanatban pedig már nagyokat nevettünk.
A vendégek is csak áradoztak, hogy ilyen szép szertartáson még nem vettek részt, egy percig sem unatkoztak.
Nagyon hálásak vagyunk a munkájáért!
Azóta már ajánlottuk is Robit barátainknak, de mindenki másnak is szívből ajánljuk!
Az esküvő szervezésekor fontos volt számunkra, hogy a szertartásunk könnyed, humoros és kliséktől mentes legyen, ehhez személyedben megtaláltuk a megfelelő embert. Az egyeztetések során már világossá vált számunkra, hogy profi és tapasztalt szakemberrel van dolgunk, ez az esküvőn be is bizonyosodott. Nem győztük a szertartással kapcsolatos gratulációkat fogadni, meleg szívvel tudunk Téged ajánlani minden esküvőjét szervező párnak.
Minden úgy alakult, ahogy megálmodtuk – sőt, még annál is jobban! Robi hihetetlenül profi volt, minden pillanatban tudta, mikor mit kell mondani vagy tenni, hogy gördülékenyen és vidáman teljen az este. A játékok, amiket hozott, óriási sikert arattak, rengeteg nevetés és taps kísérte őket. Éreztük, hogy minden részletre figyel, és a mi napunk tényleg a miénkről szólt. Nagyon örülünk, hogy őt választottuk, és biztosak vagyunk benne, hogy nélküle nem lett volna ilyen felejthetetlen az esküvőnk. Szívből ajánljuk mindenkinek, aki egy igazán elhivatott, kedves és lendületes ceremóniamestert keres. Még egyszer szeretnénk megköszönni a munkádat, örülünk, hogy téged választottunk! 😇
Szertartásvezetőt választani nem egyszerű feladat. A nagy nap a szertartás köré szerveződik, ami megadja az egész este hangulatát. Számunkra fontos volt, hogy személyes legyen, megható, ugyanakkor szórakoztató is. Ezeknek Robi mind eleget tett. A bizalmunkat hamar elnyerte kedves személyiségével, dinamikus és rugalmas hozzáállásával. Egyszóval profi volt az egész, az előkészületektől a megvalósításig. Esküvőt szervezni nem egyszerű feladat, utólag sok mindent másképp csináltunk volna, de ha újra megszerveznénk, akkor is Robit kérnénk fel. Tényleg köszönjük.
Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam
Több, mint 20 éve magyar-angol szakos pedagógusként dolgozom. Közönség előtt állok és beszélek szabadidőben is – dj-ként, konferálóként, illetve színészként is rendszeresen jelenek meg hallgatóság előtt. Ezekkel a tapasztalatokkal a hátam mögött a váratlan helyzeteket is magabiztosan tudom kezelni.
Az esküvői szertartásotokat magas színvonalon angol nyelven is le tudom vezetni. Magyartanárként pedig a szép magyar beszéd elkötelezettje vagyok.
Abban szeretnék nektek segíteni, hogy egy olyan esküvői ceremóniát tervezzünk együtt, amely tökéletesen tükrözi a ti személyiségeteket, életstílusotokat és értékrendeteket.
Hogyan dolgozom?
Tudom, nem egyszerű a döntés, lehetetlen megismerni egy másik embert néhány mondatból. Éppen ezért arra biztatlak titeket, hogy tegyetek velem egy próbát: beszélgessünk, meséljetek az elképzeléseitekről, és közösen megtervezzük az esküvőtök hangulatát.
A célom, hogy a ceremónia egyszerre legyen megható, elegáns és könnyed, ahol mindenki érti és átéli, mi történik – akár magyarul, akár angolul vagy mindkét nyelven.
Mit szólnátok egy kötetlen beszélgetéshez?
Írjatok bátran, szívesen válaszolok minden kérdésetekre.